A műtéthez szükséges előzetes vizsgálatokat (vérvétel,
vizeletvizsgálat, mellultrahang, valamint EKG – egy kivételével mind
ingyenesen, természetesen protekcióval) sikerült elvégeztetnem nem csak
magamnak, hanem sorstársnőmnek is.
Nem tagadom nem volt kellemes, de ez egy szükséges
rossz, amit a cél érdekében el kell viselni, ha ilyen döntést hozunk. Igazából
a "not a big deal" (nem nagy
dolog) kifejezés jut ezzel kapcsolatban az eszembe.
Nem is az előzetes vizsgálatokra helyezném a hangsúlyt,
hanem inkább a bennem zajló lelki folyamatokra. Nem kertelek: ELBIZONYTALANODTAM,
és nem szégyellem bevallani, hogy féltem. Féltem a fájdalomtól, a műtéttől, az
eredménytől, a kiszolgáltatottságtól, az egészségem önkéntes kockáztatásától.
Biztos megéri??? Biztos jól döntöttem??? Tényleg akarom én ezt???
Visszalépni nem szándékoztam, de azzal nyugtattam magam,
hogy ha úgy érzem, akkor megtehetem. A bizonytalanság csökkentésére és a
kérdések megválaszolására használtam a tükröt meztelenül. Olyan gondolatok
jártak a fejemben, hogy ha tehetek azért, hogy jobban érezzem magam a bőrömben,
akkor mire várjak még?! Ez megnyugtatott, és megerősített. A bizonytalanság nem
múlt el teljesen, de belül éreztem, hogy nem fogom megbánni a mellnagyobbítást,
és végig akarom járni a bitang jó cickókhoz vezető állomásokat, mert megéri. :)
Az idő fogaskereke úgy pörgött mint majom farkán a stanicli,
és a műtét napja nem kis túlzással élve vészjóslóan közeledett.
 |
|
Salvador
Dali - Az elfolyó idő
|
